Elsőbbséget kell adni, ha a 28. § (2) bekezdésében foglaltakból más nem következik
(...)
b) jobbra bekanyarodó járművel a kerékpársávon vagy az úttest mellett levő, attól jobbra eső kerékpárúton érkező jármű részére
A következő blogbejegyzést szerda reggel kezdtem el írni (ugyanis kedd este fuvaroztak be a kórházba).
***
Ezt most jól megszívtam. Jelenleg a Péterfy Kórházban wellnessezek a Fiumei úton. Nincs wifi, de ez a legnagyobb baj a hellyel, szóval ha összetöritek magatokat, ide próbáljatok jönni. De a legjobb, ha vigyáztok, és inkább elkerülitek a kórházakat. Elmondom, hogy volt.
A sisakom momentán így néz ki. Ha ez nincs a fejemen, lehet, hogy a koponyámon lennének hasonló törések. Kb. ezer forintos teszkós kalap, de jó szolgálatot tett: a mentősök szerint életet mentett. Az elsőkerekem gallyrament, van pár apró horzsolásom, és bukósisakból is újat kell vennem, szerencsére ennyi bajom lett. Az autót vezető nő szerencséjére pedig eszméletemet vesztettem, így a kocsiban talán nem esett nagy kár. Utólag már persze nem haragszom annyira, de nem is örülök a most nyakamba szakadt ügyintéznivalóknak. Új kerék, sisak, biztosító, és a bringa javittatása, el ne felejtsek számlát kérni vagy mi.
A Könyves Kálmán körúton hajtottam hazafelé, a Népligeten át, mikor a Vajda Péter utcánál nem kaptam meg az elsőbbséget a körútról jobbra kanyarodó autótól. Nem irigylem, ugyanis egy pirosnál álló rendőrfurgon premier plánban nézte végig a történetet. Persze elsőbbsége annak van, akinek megadják, de nem gondoltam, hogy rám fog kanyarodni. Nem emlékszem, hogy indexelt-e, igazából ezt reflex-szerűen szoktam nézni, de tény, hogy azt a döntést hoztam, hogy átmegyek a zöldön. Egyébként azt látom, hogy sok autós nem jelez irányt, míg piros a lámpa, pedig ez sokat jelenthetne a többi közlekedőnek. (Az is tény persze, hogy nagyon sok bringás egyszerűen ennél jóval nagyobb ívben szarik a KRESZ-re, na őket legszívesebben én is lerúgnám a nyeregből.)
A kórház egész jó, már amennyire jó dolog egy kórházban fetrengeni. Mivel csak megfigyelésre tartottak benn, mászkálhatok mindenfelé (hiába kérdeztem mindenkitől, hogy nem mehetnék-e mégis haza). A büfében szereztem gyümölcsjoghurtot, ártani csak nem fog. Egy napot még kibírok valahogy, pedig lenne dolgom, mindegy. Szóval így állunk, kényszerpihenő van. Próbálom magam hasznossá tenni, és nem útban lenni.
Hordjatok sisakot, mert állítólag egészséges. Egy zuhany mondjuk hasznos lenne, még meglátom, mit tudok lépni ezügyben. A szobában egyébként van zuhanyzó és wc is, eddig ez a legjobb kórház, ahol volt szerencsétlenségem megfordulni.
***
Oh yeah! Megvolt a tusolás. Kicsit fura, hogy itt vagyok minden látható probléma nélkül, miközben a szoba többi lakója jószerével megmozdulni sem tud. Egészségesnek érzem magam, remélem, nem tévedek nagyot. Igaz – még ha üvöltenék meg káromkodnék is kínomban –, jól esne, ha valaki tiszta erőből megrántaná a bal karomat, mert fáj a vállam, nem tudom sziszegés meg káromkodás nélkül felemelni a bal kezem (öltözködésnél például ez jelentős hátrány).
Megjött az ebéd. Enyhén csípős erőleves és paradicsomos káposzta egy szelet hússal. Utóbbit ki nem állhatom, mégis úgy faltam fel az egészet, mintha nem lenne holnap. Ahhoz képest, hogy ez egyike annak a néhány menzakajának, amit akkor sem eszek meg szívesen, ha pisztoly csövét nyomják a halántékomhoz, egész finom volt.
***
Most hoztak egy új szobatársat motorbalesettel, hasonló a történetünk, csak ő sokkal rosszabbul járt. Azt mondja a doki egy másik beteg látogatóinak: "kifáradnának, amíg kötözködök"? Lol, ha szabad. Ezt a kötözéses sztorit nem biztos, hogy végig szeretném nézni, a saját infúziós kötésem látványától is émelygek. Később beszédbe elegyedtünk, fotókiállításokat bonyolít le. Aztán elköltöztették másik szobába, hogy közelebb legyen az ápolókhoz. Elég csúnyán összetörte magát, remélem, rendbejön.
***
Amikor behoztak, egy punkkal szocializálódtunk a folyosón, őt megverték. Jól eldumáltunk, pedig sem a programozó, sem a punk nem arról híres, hogy a saját fajtáján kívül mással is tudna hatékony kommunikációt folytatni.
Este nyolc. Ha minden jól megy, a reggeli vizit után kirakják a szűrömet innen. Addig persze úgysem tudjátok ezt elolvasni. Lehet, hogy a felét kitörlöm, a másikat meg átírom addig. Lehet, hogy már meg is tettem?
Azt említettem már, hogy bringázni csak sisakban?
***
Reggel. Galambokat etettünk a szemközti tetőn. Mint a vénasszonyok. Egy nagyobb darab kakaóscsigán összeverekedett két galamb, pedig van kaja bőven, péksütemény borítja az egész placcot. Frissen guberáltuk, egy tegnap hazaszökött pasas maradéka. Nem valószínű, hogy visszajön. Én se szeretnék, ha egy mód van rá.
***
Megvolt a vizit, kapok egy röntgent a vállamra ha kedden nem csináltak, és ha nem találnak semmi elváltozást, például kisautót, akkor délben (ha szerencsém van, még ebéd előtt) szélnek eresztenek.
***
Ezt sikerült beírni a telefonba csütörtök délelőttig, aztán vége a szövegnek, mert hazaengedtek. Ma egyébként összefutottam az utcán az egyik szobatársam rokonával, még egy kis beszélgetés is belefért. Kicsi a világ.
Köszönöm szépen a segítséget, a látogatást, a telefonokat és az sms-eket mindenkinek, de főleg: a szüleimnek, Gyéének és Nuccnak, akik elvitték a bicaj maradékát, és egy csomó cuccot meg kaját behoztak. Fanyar móka, hogy ilyenkor a rendőrség csak annyit mond, hogy a felhasználót elütötték, de mivel az orvosi vizsgálatokig fogalmuk sincs, hogy milyen komolyak a sérülések, ezért ezt mindenki csak akkor tudja meg, amikor beér a kórházba, vagy az ember visszakapja a telefonját meg a többi cuccát, és újra tud kommunikálni. Ja, és bocsánat, hogy mindenkit megijesztettem.
A legviccesebbet pedig nem is mondtam: a gázoló vezetékneve Tatár, az enyém meg az, hogy Magyar. Szóval érted, a történelem ismétli önmagát, a tatár megint letarolta a magyart. :-D
Ja, és bringázáshoz, motorozáshoz hordjatok sisakot!
Címkék: bicikli kerékpár balesetEddigi vélemények (5):
2010-05-08 10:02:54
Jobbulást, kedves Athos! Épülj fel mihamarabb, ha pedig probléma van, hívd a Kerékpárosklub jogászát. :P
2010-05-08 14:47:41
@bkil: Köszi. Amint meggyógyul a cájg, ezentúl én is lassítani fogok. Btw. az autósnak számítania kellene a kerékpárosra, ugyanis az autós telizöld lámpája mellett egy sárga figyelmeztető lámpa villog.
@szciklon: Köszönöm, ha gondom lesz, jelentkezem. :-)
2010-05-08 22:28:37
Azért összeráncoltam a szemöldököm, mikor megláttam a feedből a sisakot. Na.
2010-05-28 09:41:22
lemaradtam kissé. az elsőbbségdologgal egyetértek, viszont általában a kerékpárosokkal nem mindig :s melyik őrült kamikáze mászkál
a blahán
a busz és a kocsisáv közt
piroslámpánál pedig a kocsik előtt kereszbe
konkrétan mit gondol amikor egy autó és egy bkv busz között sokszor egy araszni hely sincs?
![[RSS]](images/rss_small.gif)










2010-05-07 22:30:56
Vazza Athos, nehogy már összetörje itt magát!
Azon a szakaszon mindig lassítok, mert elég becsapós és messze a brigaút az úttól, így nem számít az autós a kerékpárosra. Mondtam én, hogy a kerékpárút sokkal veszélyesebb mint amilyennek kinéz. Szerencsére most a Thökölire is sávot csináltak.
http://en.wikipedia.org/wiki/Segregated_cycle_facilities#Safety_issues
Apropó, érdekes egybeesés és jól mutatja az arányokat, hogy a biciklis balesetek jóval könnyebbek mint a motorosak!
Válljobbulást! Szerezni kell masszőrt vagy erőskezű barátnőt... :-)