Sose hallottam róla, megmondom őszintén. Ami azt illeti, már jó ideje egyáltalán nem követem a populáris könnyűzenét, sem a kereskedelmi rádiókat, talán ez lehet a magyarázata. Valahogy viszont eljutottam az Index birodalom könnyűzenei blogjára, ahol azt olvastam, hogy ez a bizonyos Magashegyi Underground nevű zenekar felháborodott, hogy egy 240 Ft + ÁFA típusú, nyilván pénztermelésre kihegyezett szavazáson indította a kiadója az együttes videóklipjét.
Az alternatív zenéért nem vagyok oda, ami azt illeti, jobban szeretem az olyan zenét, amiről elsőre el tudom dönteni, hogy vidám vagy szomorú, táncolós vagy sírós, dühös vagy mókás. Ettől függetlenül viszont nagyon tetszett a Magashegyi Underground reakciója: nyíltan beszóltak a kiadónak, hogy az azért pofátlanság, hogy a rádióval karöltve az ő szellemi termékükből és rajongóikból akarják az utolsó fillért is kisajtolni. Mivel a kiadót rávenni nem tudták, hogy vetesse le a jelöltek közül a klipet, a rádió szerint pedig a zenekarnak nem áll jogában (!!!) ezt kezdeményezni, ezért felajánlották, hogy amelyik rajongójuk leperkálja a telefonjáról egy vizit árát, az ingyen mehet be a koncertre. Hangsúlyozták: kiállnak a filecsere és az ingyenes zeneletöltés mellett, és ezzel nem tudják az emelt díjas szavazósdit összeegyeztetni. Tetszett a zenekar reakciója - elsőre...
Másodszorra felkerestem a honlapjukat, ahonnan kizárólag a Szeplős váll című szerzeményt lehetett mp3-ban letölteni, pontosabban annak 3 ún. remixét, amelyek közül hármat a fülsértő zaj kategóriába sorolnék. Amennyire belehallgattam, csak kevés rokonságot sikerült a zenével felfedeznem, de ez az én bajom, vissza a témára. A banda MySpace oldalán minden zenéhez letiltották a letöltés opciót, az mp3music.hu-n pedig egyenként 480 Ft + ÁFA ellenében lehet csak beszerezni az együttes albumának számait, amik közül kettő ugyanaz, csak az egyik rádió változat.
Innen, a szőrős fejemből nézve valamiért úgy tűnik, hogy a M.U. a szavazatgyűjtéshez azt a reklámfogást találta ki, hogy a filecsere és az mp3 szent nevében ingyenkoncertet biztosít a szavazóknak, miközben annyira azért nem barátai a letöltésnek, hogy a honlapjukra feltegyenek néhány mp3-at, vagy külföldi zenekarokról példát véve az egészet feltöltsék Torrentre, ahogyan mondjuk a svéd Lamont tette. (Rajta is van a lejátszómon, míg ki nem rabolnak egyszer.)
Egy szó mint száz, ez az egész nekem elég aljas húzásnak tűnik, persze lehet, hogy csak túl rosszindulatú vagyok, és mindenütt összeesküvést meg hátsó szándékot keresek. Ne legyen igazam! Szomorú lenne, ha Magyarországon az Internet szellemiségéből csak annyit sikerült volna felfogni, hogy a filecserét támogató nyilatkozatok kiválóan alkalmasak rá, hogy a célközönség bizalmát elnyerje egy elsőslágeres zenekar, de főleg bekerüljön a médiába.
Akárhogy is lesz, mostmár nem csak az együttes tehetségéből és a rajongóiból fogja magát betegre keresni a telefontársaság és a rádió, hanem a naivitásukból is.
Update: nem néztem utána a témának eléggé, ugyanis többen felhívták a figyelmem rá - köztük Fodor Máriusz, akit a Kaukázusból és a Magashegyi Underground-ból is ismerhetünk -, hogy semmi okom kétségbevonni, hogy a zenekar a maga részéről tényleg komolyan gondolja a filecsere és az mp3 támogatását, hiszen például a Kaukázus diszkográfiája is letölthető. Ezt benéztem, bocsánatot kérek az érintettektől. (Nem vonatkozik ez a rádióra és a kiadóra.)
Címkék: zene kiadók magashegyi underground mp3 filecsereEddigi vélemények (4):
2008-01-19 17:33:52
Tehát most csak azért nem elérhetőek a dalok az oldalatokról, mert még nem jelent meg az album? Ha tényleg letölthetővé teszitek, akkor le a kalappal.
2008-01-19 22:34:56
Ezek szerint most jól megszívtam, bizony, rosszindulatú vagyok, de örülök, hogy nem volt igazam a zenekart illetően. Emailt írni nem áll szándékomban az mp3-ért, megvárom, míg a honlapon vagy MySpace-en lesz elérhető. Most látom csak, hogy a Kaukázus környékén is megfordultál, róluk pedig már tudjuk, hogyan állnak az mp3-hoz, így azt hiszem, tartozom egy vaskos bocsánatkéréssel.
![[RSS]](images/rss_small.gif)










2008-01-19 16:16:13
sziaAthos,
olvastam a blogod, és nagyon sajnálom, ha csalódtál. mi valóban kiállunk az mp3 ingyenes letöltése mellett. Korábban már hirdettük, de itt nálad is megemlítem, hogy ha küldesz nekünk egy levelet, hogy melyik dalra lenne szükséged, nagyon szívesen elküldjük ingyen. Ez korábban is állt, most is. Amikor megjelenik az album, mp3 formátumban az is ingyenes lesz. A véleményem az a dologról, hogy ha te nem teszed ezt, valaki úgyis megteszi, így legalább látjuk, kihez megy a zenénk...