Athos blogja

Holcz Gábor: Illúziók

GyörkőP szerezte a jegyet, köszönet neki ezúton is. Megérte megnézni a műsort, látványos és érdekes volt. Már a műsor elején világossá vált, hogy bűvészmutatványokat fogunk látni, és a szemfényvesztést nem kell komolyan venni, ennek a műsornak nem az a célja, hogy a Budapest tévé még több hiszékeny embert tudjon csőbehúzni emeltdíjas jóslással és távgyógyítással. Ennek megfelelően természetfeletti jelenségeket mímelő produkciók humoros, kézügyességi trükkökkel váltakoztak, rendkívül szórakoztató egyveleget alkotva.

Azt hiszem, nem véletlenül foglalkozom programozással. Ha valami érdekeset látok, általában az az első kérdésem, hogy hogyan működik, és nem szoktam nyugodni, míg megfelelő választ nem kapok. Ezt a kíváncsiságot nem sikerült otthonfelejteni – bár a bűvészek valószínűleg ki nem állhatják ezt a hozzáállást, annak ellenére, hogy a bűvészet, mint szórakoztató műfaj valahol pont a kíváncsiságra alapszik –, így aztán végig az előadás alatt próbáltam magamnak megfejteni a titkokat, ami szerintem elég jól sikerült is. Így dupla hatása volt rám az egyik mentalista mutatványnak, amibe egy elég nagy baki is csúszott. Erről azóta sem tudtunk megegyezni GyörkőP-vel, hogy szándékos volt-e. Spoiler következik. Öt önkéntes néző állt a színpadon, ahova öt darab jó nagy, X-szel jelölt kartonlapot terített a bűvész. Ezekre kellett a nézőknek rálépniük. Egy zsákból húztak véletlenszerűen dobókockákat, melyek közül egy kék és négy sárga volt. Az előadó feladata az volt, hogy találja ki, melyik nézőnél van a kék kocka. Meg voltam róla győződve, hogy rájöttem egy titokra, láttam a forszírozást, és biztosan tudom, kinél van a kék, de amikor a bűvész ennél a nézőnél is sárga kockát tippelt, egy pillanatra kicsit lefagytam. Amikor pedig a néző megmutatta a nála lévő kék kockát, akkor nagyon. Ezt most így hogy? Aztán pörgött tovább a műsor, újra összekeverték a kockákat, újra húzhattak az önkéntesek, ismét felfedezni véltem a forszírozást, és ismét ugyanannál a nézőnél landolt a kék kocka. Ezúttal helyesen tippelt a bűvész, majd amikor már nagyon nem értettem, miért volt szükség a műbakira (?) és a kétszeri húzásra, akkor felemelte a színpadra terített kartonlapokat, és láss csodát: azon az egy kartonlapon, amin ez a néző állt, egy jó nagy kék kocka volt felfestve a hátoldalra. Akár valódi baki volt, akár nem, a hatás szerintem hátborzongató volt, és "átjött" a mutatvány: a kék kocka kettőből kétszer megtalálta a helyét. Spoiler vége.

Már délelőtt mondtam GyörkőP-nek, hogy nem szeretnék a színpadon szerepelni, egyrészt mert ilyen helyzetekben mindig hülye vagyok, másrészt meg mert nem szeretném még véletlenül sem elrontani se a mutatványt, se a többi ember szórakozását. Ehhez képest valahogy csak megtalált a nézőtéren az előadó, és mire észbe kaptam volna, már a színpadon álltam pár másik nézővel együtt. Egyébként az egész műsorban rengeteg önkéntes szerepelt, legalább a nézők fele, kicsik, nagyok és felnőttek is, aktívan be lettek vonva a produkciókba. Szóval odakeveredtem a színpadra a vakító lámpák elé, persze sikerült is majdnem elrontani a mutatványt. Nagyon nem mozgok otthonosan egy színpadon, így már a mutatvány elején egy Mr. Bean kabarét produkáltam. Szembekötősdi volt ugyanis a produkció első lépése: pénzérme, arra vastag fekete ragasztószalag, és az egész tetejébe egy kendő. Ennyi minden került a bűvész szeme elé, hogy a mutatványt tökéletes vakságban adja elő. A ragasztószalag-csíkokat kettőnk karját használva tervezte levágni, hármat az én karomra, hármat egy kisgyerek karjára ragasztva. Mint amikor a karácsonyi ajándékcsomagolásnál az ember előre legyártja az asztal szélén a cellux-csíkokat. Ehhez viszont fel kellett volna tűrni az ingem ujját, de az túl szűk volt, ellenben a gomb egy, a lyukból kiálló cérnaszálba beleakadva tökéletesen lehetetlenné tette, hogy kiszabaduljak a saját ingemből. Égés, fail, még én is magamon röhögtem.

Szerencsére megvolt a lehetőség a szépítésre: az immár semmit sem látó bűvész azt kérte, vezessem az asztalához. Ezt a feladatot sem sikerült hiba nélkül megoldani, inkább a gurulós bűvészasztalt húztam a keze ügyébe. A deszkák akkor nyíltak volna meg alattam, ha az egyik előző trükk során beletett pohár a feltört tojással kiborul belőle a színpadra, de odafenn valaki – a fejét fogva – végülis megkegyelmezett mindkettőnknek, és mehetett a műsor tovább. Persze a java csak eztán jött. A bűvész egyesével hívta a tőle kicsit távolabb elhelyezett székhez az önkénteseket. Bár semmit nem látott, pontosan megmondta, épp melyikünk ült le a székre, milyen ruhát visel, stb. Egy széttépett újságnak az egyik néző által találomra választott fecnijéről felírt egy jellegzetes szót (konkrétan valamilyen kacifántos nevű Zrt nevét) egy táblára, és hasonló mutatványok. Nekem egy óra jutott, amit csukott szemmel, számlappal lefelé kellett tekergetnem (előtte persze megnézhettem, hogy a mutatók tényleg forognak-e a gomb tekerésétől), a bűvész felírta a táblájára a jóslatát, majd az a rész következett, amikor a néző, tehát én, leolvasom az időt az óráról. Hoppá! Vagy tíz éve nem hordok számlapos órát, és a falon, vagy a vonatállomáson is csak ritkán nézek ilyenre. Öhm, hogy is kell ezt leolvasni? A kismutató a perc, a nagy az óra? Eltartott pár másodpercig, mire összeszedtem magam, szerencsére egyedül is sikerült úgy-ahogy abszolválni a feladatot. Legalább nem tartottam fordítva az órát, mint ahogy az a Kiválasztott című műsorban ennél a trükknél történt, azért ez is valami. Egyébként jó tudni, hogy a színpadra irányított lámpáknak nincs számlapjuk, és miután erről meggyőződik az ember, egy igazi órának se nagyon lesz.

Szóval kinyögtem végre nagy nehezen: fél tizenegy. Ugye már vége ennek a résznek, mehetek vissza a helyemre a nézőtér sötétjébe megsemmisülni? Ugye? Hm? Biztos fél tizenegy? Igen, fél tizenegy. Pontosan? Nem, néhány perccel előtte. AKKOR AZT MONDD! 10:27-et mutatott az óra, és ez állt a táblán is krétával felírva. Ez van, hülye vagyok, egy digitális óráról a pontos időt mondtam volna, mutatós óráról a fene se gondolta volna, hogy percre pontos időt kell leolvasni. Nem sikerült logikailag összerakni azt a roppant bonyolult összefüggést, hogy egy mentalistashow-n nem arról érdeklődnek, hogy órák vagy percek vannak-e még hátra az ebédig, hanem a pontos időre kíváncsiak. Köszönjük, Attila. (A legtöbb ehhez hasonló mutatvány egyébként hülyebiztos, és ez is működött volna, ha kicsit jobban tudatosul bennem, hogy a pontosság a lényeg.)

Röviden összefoglalva tehát a saját balfaszságomtól eltekintve nagyon jól éreztem magam, mind a mutatványok, mint a poénok nagyon jól ültek, a látvány is kifogástalan volt, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom. Következő, és egyben utolsó előadás május 15-én, ki ne hagyjátok!

Címkék: bűvész , Holcz Gábor , Illúziók

Még kettőt kell aludni

GyörkőP jóvoltából van jegyem Holcz Gábor Illúziók című szerdai előadására, és már nagyon várom, ami azt illeti. Ha belegondolok, még sosem láttam élőben igazi bűvészt, leszámítva a nagyon kisgyerekkort, mikor eljött a művelődési házba egy pasas, és – mai szemmel nézve – hihetetlenül olcsó és átlátszó trükköket adott elő (üres dobozból kirepülő művirág és társai). Illetve tévedek, egyszer a koliban volt egy beszélgetés, mikor a tv2-n A kiválasztott ment, akkor Gáspár Merse Előd adott elő a beszélgetés után hihetetlenül jó mutatványokat (például olyan kártyakitalálást, amit azóta sem bírok elhinni, pedig a saját két szememmel láttam), de színházban még nem láttam valódi bűvészműsort. Szóval várom már, mint egy kisgyerek.

Címkék: bűvész

A leleplezésről

Az alábbi szöveget a Bűvész blogon kommenteltem be, miután a szakmabeliek egymásnak estek, a Szkeptikus blog bűvészboltok kínálatát elemezgető cikke kapcsán:

Az internet hálózatba kötött gépek sokasága. A gépeket 4 darab, 0-255 intervallumba eső szám azonosítja, ezek az IP-címek. Minden géphez, alhálózathoz, stb. tartozhat egy vagy több megjegyezhető név is, az ún. domain nevek (tartomány nevek). Ezeket DNS kiszolgálók tárolják, tőlük lehet lekérdezni egy-egy domain név IP-címét. Amikor a böngésződbe beírod, hogy http://buvesz.blog.hu, a géped először megkérdezi a hozzád legközelebbi DNS-szervert, hogy mi a blog.hu névhez tartozó IP, majd ezen az IP-n megkérdezi, van-e buvesz nevű alárendeltje. Ezután egy HTTP GET kérést küld a buvesz.blog.hu kiszolgálónak, amelyik erre egy HTML nyelvű szövegfájllal válaszol, ez a blog főoldala. A képek, formázások letöltése csak ezután kezdődik, hasonló módon, végül a fa szerkezetbe rendezett szöveget a böngésző párosítja a hozzá tartozó formázásokkal, és megrajzolja a képernyőn.

Most, hogy tudjuk, hogyan működik, csökkent az Internet értéke? Ugye nem. Egyáltalán, érdekelt valakit az előző bekezdés? Nem hiszem, hogy néhány kockafejű olvasón kívül mást lekötne ez ilyen (vagy ennél nagyobb) részletességgel. Ha viszont valaki azt állítaná, hogy az Interneten kis, láthatatlan szőrmesüveges manók hurcolásszák a biteket, már meg tudjuk neki mutatni, hogy ez nem így van. Ez az ember már kevésbé lesz rávehető arra, hogy vegyen jó pénzért egy szatyornyi ilyen manót, hogy a net-elérési sebessége jobb legyen. Szvsz a bűvészet semmit sem veszít az értékéből attól, hogy a megoldás ismert.

Folytatás...

Címkék: uri geller , bűvész